2014. november 28., péntek

Joseph Pilates élete

Sok mindenről olvashattatok már a blogon, de eddig valahogy kimaradt a Módszer kifejlesztéséről és magáról a megalkotóról - Pilatesről szóló "mese".
Íme: 



Joseph Hubertus Pilates görög származású édesapa és német édesanya kisfiaként jött világra 1880-ban Düsseldorfban. Asztmás, reumás, angolkóros gyerek volt, akinek így nem volt könnyű megfelelni sem az iskolában, sem az artistaként dolgozó családtagok közt.  Ezért a tizenéves Joseph belevetette magát a sportba: búvárkodott, síelt, testépített.
Autodidakta módon tanulmányozta az emberi testet úgy az izmok működése, mint a légzés szempontjából is, ezzel gyógyítva saját nyavalyáit. Mindeközben megalapozta módszerének legfőbb elméleteit is.
Öngyógyítása odáig „fajult”, hogy 1912-től boxolóként és artistaként dolgozott, és önvédelmet tanított.
1914-ben internáló táborba került, ahol nem hagyta el a sportot, sőt fogolytársait is rendszeresen edzette, így még a spanyol nátha járványt is megúszták. Ekkor értékelte át igazán a módszerét.
A háború vége előtt Pilates nővéreknek segédkezett egy kórházban, ahol a kórházi ágyakat mindenféle eszközzel - rugó, törölköző, bot…- felszerelve (későbbi Pilates gépek „elődei”) segítette talpra állni a háborús sebesülteket. Módszerével jóval hatékonyabb és látványosabb javulást ért el, mint a többiek.
1926-tól Pilates már feleségével együtt az USA-ban élt, és – ahogy azt már előtte hazájában is elkezdte, különös figyelmet fordított a táncvilágra. Az akkori sztárok, sztárjai Martha Graham és George Balanchine is megismerte a módszerét, és így lett Pilates  a new-york-i balett növendékeinek trénere.
Innentől nincs megállás: New York-ban és azon kívül is minden táncos pilates-ezik! A sérült táncosok különösen szorgalmas tanítványok. A Módszer kiválóan vizsgázik rehabilitációból is: a sérülések sokkal hamarabb gyógyulnak, és a táncosok ugyanolyan kondícióban léphetnek színpadra, mint sérülésük előtt!
A táncosokat követik a színészek, sportolók - a pilates – melyet ekkor még Contrology-nak nevezett - az elit edzésmódszerévé válik.



Magát a mozgásrendszert Pilates egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig csiszolgatta, fejlesztette és természetesen gyakorolta is.

Remélem, tetszett ez a kis olvasmány, és még inkább érzed, hogy ez az a mozgásforma, amely Neked is jár! 

Szép hétvégét és békés adventi gyertyagyújtást Nektek!
Zsófi <3

Ui. : Ez a szöveg nem saját kútfőből származik, hanem egy tömörített változata az eredeti leírásnak, melyet az Ágipilates blogon olvashatsz.