2015. március 13., péntek


A Test az TEST! Kívül-belül egyaránt! Nem számítógépes animáció! 


Vajon ki vagy mi alkotta az emberiséget? Valami természetfeletti? Isten? Vagy egyszerűen így alakult az univerzum? 
Hát ezekről fogalmam sincs. Valahogy megszülettünk. Volt egy első ember, vagy egy első majom, amiből lettünk, és alakultunk tovább úgy, ahogy épp a civilizáció megkövetelte. Hosszú idő után felegyenesedtünk, majd a 2015-ben modern kornak nevezhető állapotban szépen görnyedünk vissza. 
( Még az is lehet, hogy újra négykézláb fogunk járni. :) Kivéve persze, ha mindenki piltesezne! :) )
Ilyenek vagyunk. Emberek.
Nem vagyok feltétlen Isten hívő, de azt gondolom, akárki is teremtett minket, tökéleteset alkotott. És nem tudom megérteni, hogy ehhez képest milyen jogon írjuk felül azt, amilyennek születtünk. 
Új emberiséget akarunk "készíteni". Egyrészt a számítógépes technológiának köszönhetően, amely ugye csak hazug mása a valóságnak, másrészt a testünket is igyekszünk a lehető legtávolabb helyezni a természetestől. Rondának mondjuk, ami született adottságunk, a lehető legtöbb módszerrel próbáljuk eltüntetni az idő múlásának jeleit, szégyelljük a szüléssel járó változásokat...
Érthetetlen...
Ha az emberek 85%-a narancsbőrös, akkor ez nem inkább emberi tulajdonság, mint egy átok? El kell tüntetni, mert ronda. Pedig "mindenkinek" van. Nem csak akkor, ha valaki egészségtelenül kövér. Persze a rengeteg adalékanyag az ételekben nagyban segíti a kialakulását/megmaradását, de ez is az életünk része. Mi hoztuk létre ezeket az élelmiszereket, akkor fogadjuk el, mivel jár a fogyasztásuk. Mellesleg és nemigen fogyasztok ilyesmit, mégis van narancsbőröm. Van aki szerint a fülkagyló, a köldök, vagy a hónalj a legkevésbé esztétikus testrész. Akkor ezeket is tüntessük el??
Viszont most nem csak a külsőségekre gondolok. Rengeteg, teljesen természetes dologról még beszélni is ciki. Aki például egészségesen eszik, sok fehérjét, sok rostot, az bizony szellenteni fog. (Még olvasás közben is rosszul érzed magad? ) És ez ciki? Hát persze! Udvariatlan, gusztustalan. (Mellesleg aki valóban egészséges, annak nem olyan kellemetlen a szaga, mint, aki "műkaján" él, rossz emésztéssel.) Gusztustalan valami, ami természetes következménye annak, hogy étkezel. Miért?

Ehhez hasonló az izzadtság is. Nem edzésen, ott menő. :) De ha nyáron egy nőnek foltos a hónalja, az a nő elsüllyed szégyenében. A szervezete reagál a hőre, próbálja hűteni magát, és ez ismét kínos jelenség. (Itt is elmondható, hogy egészséges embernél nem lesz büdös.) 
Sajnos ezekről nem szeretünk beszélni. Mintha trágár szavakat ejtenénk ki, úgy beszélünk ezekről a témákról. Pedig a fülben fülzsír van, minden nőnek is van naponta széklete, és szex közben is a testnedvek igen széles tárházával találkozhatunk. Valamint itt ott gyűrődő hurkácskákkal. Mert ez így normális. Persze, csak ha jól csináljuk. :) Ahogy Woody Allen mondta "A szex nem gusztustalan, csak ha jól csináljuk." Mai ésszel ez így van, "gusztustalan", közben meg így igazán felszabadultan emberi cselekvés.

Számos kínos helyzettől, szorongástól lehetne megszabadulni, ha az emberi dolgokat emberiként kezelnénk. Nem kell átmenni alpáriba, kulturálatlanba, de ezek a piedesztálra emelt - főleg női - alakok csak frusztrációhoz vezetnek. Ne legyenek irreális elvárásaitok!
Emberek vagyunk, élő hús-vér organizmusok. Ennek megfelelően hozzuk ki magunkból a legjobbat!

Köszönöm, hogy elolvastad! Ha egyet értesz, kérlek oszd meg másokkal és velünk is! Ha nem, akkor is írd meg nyugodtan kommentben! Mindenki véleményére kíváncsi vagyok!

Egészséges, boldog napokat!
Zsófi



2015. január 21., szerda

Felelős vagy a testedért!



Weboldalak ezrei, magazinok százai foglalkozhatnak azzal, hogy válhatsz egészségessé, széppé, gazdaggá, boldoggá...
Ez mind nagyon kevés ahhoz, hogy az életed valóban megváltozzon. A Te életedért, a Te testedért csak Te tehetsz! 


Nézzünk néhány tippet, hogyan:
  • Láss a sorok mögé! 
    Naponta rengeteg önsegítő mondattal bombáz minket a környezetünk. A legtöbb ostoba közhellyé vált, ami senkit nem érdekel. De azért ha jobban odafigyelsz rá, és átgondolod, hogyan tudod magadévá tenni, vagy beilleszteni a mindennapjaidba, akkor tényleg jobb irányba változhat az életed.

  • Ne csak olvass, tegyél is!
    Ha elolvasol egy-egy cikket arról, hogy miként változtathatsz, tedd is meg. Ha 10-ből csak 3 dolgot tudsz befogadni, akkor jegyezd meg azokat, és azokon tudatosan változtass! Nem kell mindent egyszerre, haladjunk lépésről-lépésre! 

  • Hagyj fel a káros szenvedélyekkel! 
    A mértéktelen alkoholfogyasztás, a dohányzás, drogok nem lehetnek részei az életünknek! Egy teljes életnek NEM! Ha azt mondod, egyiknek sem vagy függője, csak... akkor függője vagy. Ha szeretteid vannak - párod, gyereked, szüleid, testvéred, barátaid, unokád... -  felelős vagy a kapcsolataidért. Nem rövidítheted az életed napról napra! 

  • Táplálkozz egészségesen!
    A szervezeted tükrözi mindazt, ahogy étkezel. Ha fáradékonyabb vagy, ha szervi problémáid vannak, ha kevésbé fog az agyad, ha elhízol, mindnek okozója lehet az étkezésed. Az diétás étkezés nem egyenlő az egészségessel, de ha egy életen át egészségesen eszel / ha már újra elérted az optimális testsúlyt, nem lesz szükséged diétára! A tested pedig meghálálja, ha minőségi energiával táplálod! Sokan azt hiszik, így étkeznek, de jobban belegondolunk, valóban így van?

  • Sportolj, pilatesezz!
    Táplálkozásod kiegészítője a tested karbantartásához a sport, természetesen. Minél többet sportolsz, annál fittebb leszel a mindennapokban is. Nemcsak esztétikailag, hanem lelkileg, kitartásban, agyban is. De ész nélkül ezt sem lehet! Pilates órán megtanulod, hogy bánj okosan a testeddel. Megtanulod irányítani, megtanulsz egészségesen mozogni. Utána bármely sport sokkal hatékonyabb lesz számodra és töredékére csökkented a sérülések veszélyét!

  • Mosolyogj többet!Ez ennyi, mosolyogj mindig, mindenhol, bármikor! Visszahat a lelkedre, ha épp nem is érzed úgy, hogy most szívből jön, csak tedd! Érezni fogod! 

    Remélem, hasznodra vált a mai bejegyzés! Ha tetszett, kérlek oszd meg másokkal is, illetve szívesen várom a véleményed!

    Puszi Nektek,
    Zsófi 

2015. január 5., hétfő

"Nem kapok levegőt!"


Hogyan lélegezz a pilates gyakorlása közben? 


Minden pilates óra nagyon tudatos és precíz. Figyelünk az óra felépítésére, a minél tökéletesebb kivitelezésre, a gyakorlatok közti átmenetre és persze a légzésre is.
Ennyi koncentráció mellett az utolsóról néha megfeledkezünk. Komolyan. :) Egyre többen mondjátok az első órák után, hogy nem kaptatok néha levegőt! :)

Szóval első alkalmakkor csak azt szoktam mondani, hogy vegyél levegőt, majd fújd ki. :) Figyelj csak annyi mindenre, amit mondok. Épp elég lesz! :D
Néhány gyakorlat lesz, amikor a légzés módjához is pontos utasítást adok, ott úgyis figyelni fogod - pl százas, fűrész...

Amire viszont tényleg mindig figyelj:
- Mielőtt mély levegőt szeretnél venni, mindig arra koncentrálj, hogy előbb fújd ki, ami benned van! Mindig tovább és tovább tartson, míg kifújod. 
- Az orrodon szívd be a levegőt (hiszen az orrodban lévő szőrök tisztítják és felmelegítik azt), és ott fújd, ahol jól esik. :)
- A teljes mellkasodat töltsd meg friss levegővel, ne csak a "tetejébe szívogasd". 
- Sose kapkodd a levegőt !

Hogyan lehet a leghatékonyabb:
- Gyakorolj a következő módon: 
  • Feküdj a hátadra, lábaidat húzd talpra kényelmesen. 
  • Tedd a két tenyeredet a mellkasodra, a bordáidra.
Akár állásban is végezheted
  • Fújd ki a benned lévő levegőt.
  • Mikor szívod be, érezd, hogy a tenyered alatt telik meg a tüdőd. A két tenyered is távolodik ezáltal egymástól.
  • A vállaid közben ne húzd fel, ne közelítsenek a füledhez. 
  • Mikor úgy érzed, megtelt a tüvőd, tartsd bent egy kicsit. Aztán lassan kezdd el kifújni. Mikor úgy érzed, nincs több, akkor is fújd. Van még! Ha már úgy érzed, megfulladsz, igazából egy kevés akkor is van még. :) 
  • Számolj hozzá, hogy mindig fejlődni tudj: először csak tartsd bent 5 ütemig a levegőt, és fújd 10 számoláson keresztül. Aztán növeld ezeket a számokat. 
  • Gyakorolhatod ezt bárhol: mély levegő a lépcső alján, és megnézed, meddig bírsz felmenni egy kilégzéssel. Másnap egy fokkal tovább menj! :)
Első körben próbáld ezeket! Sokat fog segíteni a helyes légzés elsajátításában. És persze ez ismét nem csak a pilates órákra vonatkozik, hanem a mindennapi életedet könnyíted meg, ha megedzed a tüdődet is. :)

Szép hetet!

Zsófi

2014. december 10., szerda

Sikítófrász mondatok edzőktől :)



Sokszor olvashatunk arról, hogy melyek a leggyakoribb helyesírási hibák (pl muszály-muszáj, mond-mondd felszólítómódban...) , melyek a leggyakrabb helytelenül használt kifejezések (pl. valaki "cukros" vagy "ízületes").  Akkor most nézzük azt, hogy miket használnak edzők nagyon gyakran helytelenül - véletlenül, mert siet, vagy hát mert nem gondol bele...

- Emeld a hátsó lábad!  - Ehh, nem ló vagyok :) , nincs se hátsó lábam, sem felső lábam, jobb és bal lábam van. 

- Forgasd el a fejed jobbra! - Azaz fordítsd el! 

- Állj lábujjhegyre! - Rendben, csak kérek hozzá merev spicc-cipőt, különben csak lábujjra tudok állni. 

- Végezz 10 fekvőtámaszt! - Hm...Karhajlítás-nyújtásra gondolunk?

-  Négykézlábra helyezkedünk. - Ezt a kifejezést csak kevésbé szeretem, a póz neve térdelőtámasz. 

Tudom, ebből van, ami szőrszálhasogatás, de hát aki beszédfejlesztő pedagógusként diplomázott , figyel az ilyesmire. :) Ráadásul a gyerekeinknek adjuk át helyesen a magyar nyelvet, épp eleget torzul így is. 

Hiszen: "...miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait lehetségig mívelni kötelesség."[...] (Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)

Szép estét Nektek!

Zsófi

2014. december 4., csütörtök

Nem értem...


A mostani írás eléggé eltérő lesz az eddigiektől. Már elég régóta kikívánkozik belőlem. De mivel kevés pozitívumot tartalmaz, nem akartam Veletek megosztani. 
Na de miről is beszélek?
Vannak a facebook-on oldalak, melyek motiváló (?) képeket, írásokat tartalmaznak, megmondják a tutit, segítséget nyújtanak, recepteket, edzéseket osztanak meg a nagyközönség számára. Rengeteg olyan van, amit nagyon szívesen olvasok én is, de van néhány, amitől most már évek óta feláll szőr a hátamon. Komolyan ideges leszek. Ilyenkor jönne, hogy miért követem, ugye?! Nem követem Őket, hanem sok ismerősöm lájkja, vagy megosztása által látom. El pedig azért olvasom, mert kíváncsi vagyok, mi tetszik Nektek. Aztán persze rájövök, hogy nekem ez mindegy, nem fogok hasonlóvá válni...
Kettő ilyen oldal van, egy női edző, és egy férfi edző oldala. Ebben a posztban utóbbiról írok, mert már végképp kiverte a biztosítékot. Persze nem nevesítek, és igazából nem is szidom Őt (nem is akarom), hiszen nyilván azért lett ilyen a stílusa, mert az embereknek ez tetszik. Csak kíváncsi vagyok. 

- Miért kell az embereknek, hogy trágár szavakkal illessék őket?
- Miért kell alpári módon beszélni emberi problémákról?
- Miért nem értünk a szép szóból?

Az jut erről az eszembe, hogy olvastam egy tanulmányt, miszerint a szülők legnagyobb része tiszteletre neveli a gyerekét, nem pedig szeretetre. Ezt a tiszteletet pedig nagyrészt megfélemlítéssel érik el. Itt nem feltétlen durva dologra kell gondolni, elég egy-egy kisebb büntetés. Ez a tendencia szerencsére változóban van, de tisztelet kontra szeretet versenyben még mindig az első áll nyerésre. :(

Valahogy ezzel az elmélettel tudom magyarázni, hogy az - idézni fogok! - "elbasztad az életed", "lúzer vagy", azért vagy dagadt, mert.." stb. mondatok jobban hatnak, mint a valóban motiváló szavak. Nem mondom, hogy mindig simogatni kell a másikat, de ütni semmiképp!

Minden betegségnek vagy helytelen életvitelnek megvan az oka. Ha a sárba döngölöm azt, akinek már így is elég baja van, lehet, hogy motiválom egy ideig, de a probléma gyökere megmarad. És valamilyen módon, előbb vagy utóbb felszínre tör. Akár csak abban, hogy a hirtelen változást nem tudja elfogadni. Ilyenből sokat ismerek...

Szumma szummárum, remélem, hogy egyre többen fognak azért változtatni az életükön, mert szeretik magukat, és tudják, hogy ez nekik jár. Nem azért, mert különben "lúzerek" maradnak.

Nagyon várom a véleményeteket! Mindenképp írjátok meg kommentben! Az egyet nem értő kritikát is jól fogadom. :)
Szép hétvégét Nektek! <3
Zsófi

2014. november 28., péntek

Joseph Pilates élete

Sok mindenről olvashattatok már a blogon, de eddig valahogy kimaradt a Módszer kifejlesztéséről és magáról a megalkotóról - Pilatesről szóló "mese".
Íme: 



Joseph Hubertus Pilates görög származású édesapa és német édesanya kisfiaként jött világra 1880-ban Düsseldorfban. Asztmás, reumás, angolkóros gyerek volt, akinek így nem volt könnyű megfelelni sem az iskolában, sem az artistaként dolgozó családtagok közt.  Ezért a tizenéves Joseph belevetette magát a sportba: búvárkodott, síelt, testépített.
Autodidakta módon tanulmányozta az emberi testet úgy az izmok működése, mint a légzés szempontjából is, ezzel gyógyítva saját nyavalyáit. Mindeközben megalapozta módszerének legfőbb elméleteit is.
Öngyógyítása odáig „fajult”, hogy 1912-től boxolóként és artistaként dolgozott, és önvédelmet tanított.
1914-ben internáló táborba került, ahol nem hagyta el a sportot, sőt fogolytársait is rendszeresen edzette, így még a spanyol nátha járványt is megúszták. Ekkor értékelte át igazán a módszerét.
A háború vége előtt Pilates nővéreknek segédkezett egy kórházban, ahol a kórházi ágyakat mindenféle eszközzel - rugó, törölköző, bot…- felszerelve (későbbi Pilates gépek „elődei”) segítette talpra állni a háborús sebesülteket. Módszerével jóval hatékonyabb és látványosabb javulást ért el, mint a többiek.
1926-tól Pilates már feleségével együtt az USA-ban élt, és – ahogy azt már előtte hazájában is elkezdte, különös figyelmet fordított a táncvilágra. Az akkori sztárok, sztárjai Martha Graham és George Balanchine is megismerte a módszerét, és így lett Pilates  a new-york-i balett növendékeinek trénere.
Innentől nincs megállás: New York-ban és azon kívül is minden táncos pilates-ezik! A sérült táncosok különösen szorgalmas tanítványok. A Módszer kiválóan vizsgázik rehabilitációból is: a sérülések sokkal hamarabb gyógyulnak, és a táncosok ugyanolyan kondícióban léphetnek színpadra, mint sérülésük előtt!
A táncosokat követik a színészek, sportolók - a pilates – melyet ekkor még Contrology-nak nevezett - az elit edzésmódszerévé válik.



Magát a mozgásrendszert Pilates egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig csiszolgatta, fejlesztette és természetesen gyakorolta is.

Remélem, tetszett ez a kis olvasmány, és még inkább érzed, hogy ez az a mozgásforma, amely Neked is jár! 

Szép hétvégét és békés adventi gyertyagyújtást Nektek!
Zsófi <3

Ui. : Ez a szöveg nem saját kútfőből származik, hanem egy tömörített változata az eredeti leírásnak, melyet az Ágipilates blogon olvashatsz. 


2014. október 22., szerda

11 ok, hogy miért pilatesezz!


1. Mert reggel az az első gondolatod, hogy...pisilned kell, na de utána rögtön azt érzed, mintha ketté lenne törve a gerinced

2. Mert egyre nehezebben tudod bekötni a cipőfűződet

3. Mert a már érzed, hogy az edzéseid végéről mégsem szabadott volna elhagynod a nyújtást



4. Mert nem tudod követni az edzőt, aki a tükör előtt magának edz, pedig Te jöttél az órájára.

5. Mert a pároddal elavult a szexuális életed, de a szexshopban már mindent megvettél, amit mertél. 

6. Mert elnehezültnek érzed a tested.


7. Mert valódi izomzatot szeretnél, nem csak a felszínen.

8. Mert odafigyelést és törődést is elvársz az edződtől. 


9. Mert fájnak az ízületeid, de sportolni szeretnél.

10. Mert fogyni szeretnél - zsírt veszteni.

11. Mert szereted magad, és jár neked, hogy a fentiek közül minden negatív érzésed elmúljon!


Még sok minden jutott eszembe, de gondoltam, inkább megvárom, hátha Ti írjátok le, mitől jó pilatesezni. Meg ugye nem szeretem a kerek számokat, pont elég a 11. :)

Szép napot s könnyed mozgást kívánok a hosszú hétvégére!

Puszi

Zsófi